Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte Joe Biden amerikai elnököt, hogy helyezze Oroszországot a terrorizmust támogató országok listájára - közölte pénteken a Washington Post című amerikai lap.
Jelentős összegű bírsággal nézhet szembe a Wikipédia és a Google – mondta ki egy orosz bíróság. A két céget azzal vádolják, hogy hamis információkat közöltek az ukrajnai háborúról - írja a Reuters az Interfax tudósítása alapján.
Oroszország, válaszul az Európai Unió mellett működő képviselete munkatársainak kiutasítására, nemkívánatos személynek nyilvánította az EU moszkvai missziójának 18 munkatársát - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
Európa valószínűleg még 5-10 évig nem talál majd "ésszerű alternatívát" az Oroszországból származó olaj- és gázszállításokra, és az európai ipar sorsa a kontinens politikusainak racionalitásától függ - állította Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes az Energetyicseszkaja Polityika című folyóiratban pénteken megjelent cikkében.
Kedden megtartották a Magyar Telekom éves közgyűlését, amely eseményről már előre lehetett tudni, hogy izgalmasabb lesz, mint amit általánosságban megszokhattunk egy magyar tőzsdei cégtől, a vállalat kisrészvényeseinek egy része ugyanis elégedetlen a vállalat osztalékfizetésével és a telekommunikációs cég javadalmazási politikájával. Az eseményről élőben tudósított Nagy Viktor, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzője, aki a Checklistnek, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének is beszámolt tapasztalatairól. Fagyos hangulat, limitált kisbefektetői siker és régen látott izgalmakról beszélt adásunknak a Portfolio helyszíni tudósítója.
Az orosz erők Harkivban tűz alá vettek egy evakuálandó civilekkel teli buszt, heten meghaltak, 27-en megsebesültek - közölte az ukrán főügyészség pénteken.
Az orosz védelmi minisztérium közleményében hivatalosan elismerte, hogy elsüllyedt a Moszkva rakétás cirkáló, a Fekete-tengeri Hadiflotta zászlóshajója - írja a The Guardian.
Harkiv polgármestere arról adott jelentést, hogy az orosz haderő fokozta a város elleni tüzérségi támadás intenzitását. Napközben arról érkeztek hírek, hogy súlyosan megsérült az orosz haditengerészet fekete-tengeri flottájának zászlóshajója, a Moszkva. Oroszország sokáig tagadta, hogy elsüllyedt volna a rakétás cirkálója, késő este viszont hivatalos közleményben elismerték a veszteséget. Mariupol védői megpróbálják összevonni erőiket, de a várost nagy részét már az oroszok uralják. Az Egyesült Államok páncélosokat, helikoptereket és tüzérségi eszközöket küld Ukrajnába. A Kreml arra utalt, hogy atomfegyvereket akarnak a Balti-tengerre és a balti országok határaira telepíteni. Az ukrajnai háborúval kapcsolatos tudósításunk percről percre.
A Moody's Investors Service beszámolója szerint április 4-én Oroszország két 2022-ben és 2042-ben lejáró devizakötvényét nem dollárban, hanem rubelben fizetett ki, amely az eredeti kötvényszerződésekhez képest a fizetési feltételek megváltoztatását jelenti.
Joe Biden csütörtökön jelezte, hogy kormánya most dönt arról, hogy küld-e magas rangú amerikai tisztviselőt Ukrajnába, emellett egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy ő maga is kész a háborúval sújtott országba utazni.
Népirtásnak minősítette az ukrán parlament csütörtökön Oroszország és hadseregének Ukrajnával szembeni fellépését - közölte az UNIAN ukrán hírügynökség Volodimir Vjatrovics parlamenti képviselőre hivatkozva.
Fennakadások keletkeztek az orosz energiahordozók exportszállításaiért történő fizetésben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az olaj- és gázipar helyzetéről tartott csütörtöki online kormányzati tanácskozáson.
Oroszország Ukrajna elleni háborúja gyengíti a gazdasági kilátásokat a világ legtöbb országában, miközben az infláció magas szintje "egyértelmű és közvetlen fenyegetést" jelent a globális gazdaságra - közölte csütörtökön Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója.
Törökország továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy tető alá hozza Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij találkozóját - közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a The Guardian beszámolója szerint.
Az Európai Unió tisztviselői az eddigi legvitatottabb intézkedést dolgozzák ki Oroszország szankcionálására az ukrajnai invázió miatt: az orosz olajtermékekre vonatkozó embargót - adta hírül a New York Times, az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter csütörtöki szkopjei látogatásán megerősítette, hogy Bukarest határozottan támogatja Észak-Macedónia csatlakozását az Európai Unióhoz - olvasható a román külügyminisztérium közleményében.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta azokat az európai országokat, amelyek továbbra is orosz olajat vásárolnak, hogy más emberek vérén keresik a pénzüket. Az elnök emellett beszélt a háború jelenlegi állásáról, Mariupolról, és az ukrán veszteségekről.
A kínai külügyminisztérium csütörtökön visszautasította azt az amerikai felhívást, hogy az Oroszországgal ápolt különleges viszonyára támaszkodva járjon közben az Ukrajna elleni orosz támadások befejezése érdekében.